-Hnumhotep!
Ez én vagyok! Ki szólít? Egyelőre még nem látom a csarnok oszlopaitól. Megzavarni az imámat, ez nagy bátorságot, és ostobaságot feltételez. Nem ok nélkül vagyok itt! Imádkoznom kell, hogy a fáraó meggyógyuljon, hisz ezen áll a birodalom sorsa! Merenptah, a fényesen ragyogó, Ptah isten kegyeltje, Ré gyermeke jó ideje már, hogy gyengélkedik. Rosszakarói szerint kora az ok, és nem lelhetünk gyógyírt, sorsán a nap pecsétje, jövője elrendeltetett. De mit értenek ők ehhez?! Mit tudnak akár az istenek nagyságáról, akár dicső fáraónk sorsáról? Csupán keselyűk, akik arra várnak, mikor gyengül le végre annyira áldozatuk, hogy rávethessék magukat…
- Hnumhotep, barátom!
Tjaj. A legfőbb királyi írnok, komoly rangú úr, és régi barátom, kire az életemet bíznám.
- Tjaj, öröm téged látni, bár látogatásod épp annyira meglepő, mint boldogsággal teli. Mégis… okkal gondolom, hogy nem a régi emlékek kedvéért kerestél fel Amon templomában imám közben.
Látom rajta, hogy mondani akar valamit, de nem vall rá ez a túlzott csendesség. Körbenéz, mintha azt figyelné, hallhatja-e érdemtelen fül is a szavait… Még itt vannak a papok, és segédeik, bárki erre járhat.
- Jöjj, barátom, imádkozz velem fáraónk egészségért, kérjük együtt Amont, hogy óvja soká Merenptah-t és a nagy királyi hitvest, Iszetnofretet, az örökös herceget, két föld örökösét, Szethi-Merenptah-t és az uralkodó egész családját!
A szemén látom, hogy érti, mi a célja a közös imának! Csak lehajtja a fejét, és beszívja a tömjén füstjét. Imádkozik? Vagy csak úgy tesz? Nem számít, a gyanút eltereli, és ha figyel is valaki… Bár tudnám mit akarhat, mert fontosnak kell lennie. De itt ne. Majd ha távozunk. A Hon-Neter közeledik, jobb is, hogy nem beszélünk tisztátalan dolgokról Amon szentélyében. Imádkozzunk.
„Te fényes nap, ki fényed bocsátod a két országra, és összefogod földünket békében, egységben, ellenségeink ellen, ki megtestesülsz nemes fáraónkban, és nemzéd az isteni királynénak utódját, óvd fiadat! Szahmet, Ptah nagybecsű neje, ki ismersz minden betegséget, segítsd gyermeked, hogy megszabaduljon az őt sújtó gyengeségtől! Fényes napisten, ki fáraónk atyja vagy, ki minden reggel erőd teljében indulsz utadra, add vissza az ő erejét, hogy tovább óvhassa népét, és országát!”
-Hnumhotep… menjünk barátom! Mutassunk be áldozatot is…
Ha Tjaj áldozatot akarna bemutatni az isteneknek, már úgy érkezett volna a szentélybe. Valami komoly gond lehet. Jobb ha hallgatok rá. Gyorsan elintézem még az utolsó simításokat, és indulunk. Amon megbocsátja, ha imámat később fejezem be, és hálámat reggel róvom le, amiért kezembe adták a gyógymódot, mellyel gyors, és végleges javulást érhetünk el a nagyságos fáraónál.
Elhagytuk a szentélyt. De Tjaj még nem szól semmit, látom, hogy nagyon nyomja valami a szívét.
- Rossz híreket hozol, barátom?
- Várnod kell még néhány pillanatig, Hnumhotep, mielőtt elmondhatnám, miért is kerestelek.
Követem hát. Végig az utcán, le a folyó partjára. Itt ritkán járunk, ez a szegények lakóhelye. Mit keres itt vajon Tjaj? A ház, amelyhez vezet nem ismerős számomra. De ha Tjaj úgy gondolja, hogy ide kell jönnöm vele, nem kérdezek. Talán valami számára fontos ember lett beteg, vagy valaki, akinek titkolnia kell a kórját?
- A második szobába kell mennünk.
Ezek a szobák jóval szűkösebbek, mint a saját házunkké. Hogy is tudnak emberek ilyenben élni? Belépek utána én is. Egy törékeny alak ül az a sarokban, de a párnák, amiken elhelyezkedik, nem illenek ide. Tjaj úgy köszönti őt, mint méltóságot.
- Nofruré papnő…
Hát valóban méltóság! De miért találkozik egy főpapnő az uralkodó legfőbb írnokával, és miért hívják ide a fáraó orvosát? Rossz érzéseim vannak…
- Hnumhotep, örülök, hogy el tudtál jönni. Nincs miért aggódnod, a segítség, melyet tőled kérünk nem olyasmi, mely szembeállítaná a hűséget, melyet barátod, és urad iránt érzel.
A papnő szinte olvas a gondolataimban. De ha nem akarnak tőlem semmi olyasmit… ami bajt okoz, akkor miért ilyen furcsa helyen tartunk titkos találkozót?
- Túl sok az ellenség a palotában, akik ellenünk ténykednek. Óvatosnak kell lennünk.
Tjaj is úgy beszél, mintha tudná, mire gondolok.
- Hallgatlak benneteket.
- A mi nagybecsű urunk betegsége olyanokat vonzott a palotába, akik nem jószándékkal figyelik gyógyulását.
Magam is tudom, látom nap-nap után.
- Ezek közül néhány arra vár, hogy kihasználhassa gyengeségét, és olyasmire vegye rá, amit máskor nem tenne meg, mások arra, hogy olyan tudáshoz jussanak, ami előrébb segíti őket, de a legrosszabbak azok, akik azt várják, hogy napjának fénye végleg kialudjon.
- Magam is látom.
- Amenmessze arra számít, hogy Merenptah halála után magához ragadhatja a hatalmat, és meg is tesz mindent, hogy biztosítsa erőfölényét a jogos utóddal, Szethi-Merenptahval szemben. Óvnunk kell urunkat, és óvni a herceget az őellenségeitől!
Igen, papnő, tudom, miről beszélsz, de nem látom be, én mit tehetnék..
-Hnumhotep, Amenmessze már megkezdte ténykedését. Tönkre akarja tenni a fényes Merenptah templomának építését. A munkások sorban halnak meg, és nem tudjuk az okát. orvosaink tehetetlenek, az egészséges, erős szolgák bizonyos, hogy nem betegségben hunytak el, megölték őket! Urunkat nagyon felzaklatta az építkezés ütemének lassulása, és ez nem tett jót az állapotának. Hnumhotep, aggódunk!
- A felkelő nap fiának élnie kell, míg utódja nem áll készen az uralkodásra!
Igazuk van… De miféle halálesetekről van szó? Holnap, miután a fáraónál végeztem teendőimmel, felkeresem egy régi társamat, akivel együtt tanultunk, ő felügyel az építőmunkásokra, ő biztosan többet tud majd mondani.
- Nem kell aggódnotok, barátaim. Ré kegyébe fogadott minket, és nem engedi fiát túl korán távozni. A napisten kegye ránk ragyogott, és jóindulatának hála ma rájöttem, mi kínozza urunk testét. A szert, mely gyógyulását biztosítja is ismerem, a szükséges adalékok itt vannak nálam.
A fáraót, kinek neve örök dicsőséget hoz majd dinasztiájára, és akit apjával a nagy Ramszesszel együtt emlegetnek majd, a fáraót, aki tiszta, és fenséges, akár a Nap, melytől fogant, és mely benne él… mérgezik. De nem merem hangosan kimondani, mert bár régóta ismerem Tjajt, mégsem lehetek bizonyos senkiben, és semmiben. Nem hiszem, hogy akár ő, akár a főpapnő részesei lennének az összeesküvésnek, de biztosra kell mennem. Míg nem tudom, hogy ki az, aki meglopta urunk életét, azzal óvóm leginkább mindkettőnkét, ha hallgatok.
- Aggasztóak a hírek. Egy holdtölte alatt közel negyven szolgáló veszett oda, és okát nem leljük. Úgy festenek, mint a kivéreztetett állatok, nem tudom, ki képes ilyesmire. Talán valamely isten bosszúja?
Tjaj mindig is babonásabb volt a kelleténél. Hinni az istenek kegyét elengedhetetlen a világban, de bosszújuktól remegni értelmetlen. Ha el akarnak taposni bennünket, esélyünk ugyan mi lehet ellenük?
- Az istenek büntetése nem így sújtana fejünkre, Tjaj. Ezeket a halálokat emberek okozták, és a céljuk is érthető…
Nofruré bölcsessége az istennő adománya.
Ez én vagyok! Ki szólít? Egyelőre még nem látom a csarnok oszlopaitól. Megzavarni az imámat, ez nagy bátorságot, és ostobaságot feltételez. Nem ok nélkül vagyok itt! Imádkoznom kell, hogy a fáraó meggyógyuljon, hisz ezen áll a birodalom sorsa! Merenptah, a fényesen ragyogó, Ptah isten kegyeltje, Ré gyermeke jó ideje már, hogy gyengélkedik. Rosszakarói szerint kora az ok, és nem lelhetünk gyógyírt, sorsán a nap pecsétje, jövője elrendeltetett. De mit értenek ők ehhez?! Mit tudnak akár az istenek nagyságáról, akár dicső fáraónk sorsáról? Csupán keselyűk, akik arra várnak, mikor gyengül le végre annyira áldozatuk, hogy rávethessék magukat…
- Hnumhotep, barátom!
Tjaj. A legfőbb királyi írnok, komoly rangú úr, és régi barátom, kire az életemet bíznám.
- Tjaj, öröm téged látni, bár látogatásod épp annyira meglepő, mint boldogsággal teli. Mégis… okkal gondolom, hogy nem a régi emlékek kedvéért kerestél fel Amon templomában imám közben.
Látom rajta, hogy mondani akar valamit, de nem vall rá ez a túlzott csendesség. Körbenéz, mintha azt figyelné, hallhatja-e érdemtelen fül is a szavait… Még itt vannak a papok, és segédeik, bárki erre járhat.
- Jöjj, barátom, imádkozz velem fáraónk egészségért, kérjük együtt Amont, hogy óvja soká Merenptah-t és a nagy királyi hitvest, Iszetnofretet, az örökös herceget, két föld örökösét, Szethi-Merenptah-t és az uralkodó egész családját!
A szemén látom, hogy érti, mi a célja a közös imának! Csak lehajtja a fejét, és beszívja a tömjén füstjét. Imádkozik? Vagy csak úgy tesz? Nem számít, a gyanút eltereli, és ha figyel is valaki… Bár tudnám mit akarhat, mert fontosnak kell lennie. De itt ne. Majd ha távozunk. A Hon-Neter közeledik, jobb is, hogy nem beszélünk tisztátalan dolgokról Amon szentélyében. Imádkozzunk.
„Te fényes nap, ki fényed bocsátod a két országra, és összefogod földünket békében, egységben, ellenségeink ellen, ki megtestesülsz nemes fáraónkban, és nemzéd az isteni királynénak utódját, óvd fiadat! Szahmet, Ptah nagybecsű neje, ki ismersz minden betegséget, segítsd gyermeked, hogy megszabaduljon az őt sújtó gyengeségtől! Fényes napisten, ki fáraónk atyja vagy, ki minden reggel erőd teljében indulsz utadra, add vissza az ő erejét, hogy tovább óvhassa népét, és országát!”
-Hnumhotep… menjünk barátom! Mutassunk be áldozatot is…
Ha Tjaj áldozatot akarna bemutatni az isteneknek, már úgy érkezett volna a szentélybe. Valami komoly gond lehet. Jobb ha hallgatok rá. Gyorsan elintézem még az utolsó simításokat, és indulunk. Amon megbocsátja, ha imámat később fejezem be, és hálámat reggel róvom le, amiért kezembe adták a gyógymódot, mellyel gyors, és végleges javulást érhetünk el a nagyságos fáraónál.
Elhagytuk a szentélyt. De Tjaj még nem szól semmit, látom, hogy nagyon nyomja valami a szívét.
- Rossz híreket hozol, barátom?
- Várnod kell még néhány pillanatig, Hnumhotep, mielőtt elmondhatnám, miért is kerestelek.
Követem hát. Végig az utcán, le a folyó partjára. Itt ritkán járunk, ez a szegények lakóhelye. Mit keres itt vajon Tjaj? A ház, amelyhez vezet nem ismerős számomra. De ha Tjaj úgy gondolja, hogy ide kell jönnöm vele, nem kérdezek. Talán valami számára fontos ember lett beteg, vagy valaki, akinek titkolnia kell a kórját?
- A második szobába kell mennünk.
Ezek a szobák jóval szűkösebbek, mint a saját házunkké. Hogy is tudnak emberek ilyenben élni? Belépek utána én is. Egy törékeny alak ül az a sarokban, de a párnák, amiken elhelyezkedik, nem illenek ide. Tjaj úgy köszönti őt, mint méltóságot.
- Nofruré papnő…
Hát valóban méltóság! De miért találkozik egy főpapnő az uralkodó legfőbb írnokával, és miért hívják ide a fáraó orvosát? Rossz érzéseim vannak…
- Hnumhotep, örülök, hogy el tudtál jönni. Nincs miért aggódnod, a segítség, melyet tőled kérünk nem olyasmi, mely szembeállítaná a hűséget, melyet barátod, és urad iránt érzel.
A papnő szinte olvas a gondolataimban. De ha nem akarnak tőlem semmi olyasmit… ami bajt okoz, akkor miért ilyen furcsa helyen tartunk titkos találkozót?
- Túl sok az ellenség a palotában, akik ellenünk ténykednek. Óvatosnak kell lennünk.
Tjaj is úgy beszél, mintha tudná, mire gondolok.
- Hallgatlak benneteket.
- A mi nagybecsű urunk betegsége olyanokat vonzott a palotába, akik nem jószándékkal figyelik gyógyulását.
Magam is tudom, látom nap-nap után.
- Ezek közül néhány arra vár, hogy kihasználhassa gyengeségét, és olyasmire vegye rá, amit máskor nem tenne meg, mások arra, hogy olyan tudáshoz jussanak, ami előrébb segíti őket, de a legrosszabbak azok, akik azt várják, hogy napjának fénye végleg kialudjon.
- Magam is látom.
- Amenmessze arra számít, hogy Merenptah halála után magához ragadhatja a hatalmat, és meg is tesz mindent, hogy biztosítsa erőfölényét a jogos utóddal, Szethi-Merenptahval szemben. Óvnunk kell urunkat, és óvni a herceget az őellenségeitől!
Igen, papnő, tudom, miről beszélsz, de nem látom be, én mit tehetnék..
-Hnumhotep, Amenmessze már megkezdte ténykedését. Tönkre akarja tenni a fényes Merenptah templomának építését. A munkások sorban halnak meg, és nem tudjuk az okát. orvosaink tehetetlenek, az egészséges, erős szolgák bizonyos, hogy nem betegségben hunytak el, megölték őket! Urunkat nagyon felzaklatta az építkezés ütemének lassulása, és ez nem tett jót az állapotának. Hnumhotep, aggódunk!
- A felkelő nap fiának élnie kell, míg utódja nem áll készen az uralkodásra!
Igazuk van… De miféle halálesetekről van szó? Holnap, miután a fáraónál végeztem teendőimmel, felkeresem egy régi társamat, akivel együtt tanultunk, ő felügyel az építőmunkásokra, ő biztosan többet tud majd mondani.
- Nem kell aggódnotok, barátaim. Ré kegyébe fogadott minket, és nem engedi fiát túl korán távozni. A napisten kegye ránk ragyogott, és jóindulatának hála ma rájöttem, mi kínozza urunk testét. A szert, mely gyógyulását biztosítja is ismerem, a szükséges adalékok itt vannak nálam.
A fáraót, kinek neve örök dicsőséget hoz majd dinasztiájára, és akit apjával a nagy Ramszesszel együtt emlegetnek majd, a fáraót, aki tiszta, és fenséges, akár a Nap, melytől fogant, és mely benne él… mérgezik. De nem merem hangosan kimondani, mert bár régóta ismerem Tjajt, mégsem lehetek bizonyos senkiben, és semmiben. Nem hiszem, hogy akár ő, akár a főpapnő részesei lennének az összeesküvésnek, de biztosra kell mennem. Míg nem tudom, hogy ki az, aki meglopta urunk életét, azzal óvóm leginkább mindkettőnkét, ha hallgatok.
- Aggasztóak a hírek. Egy holdtölte alatt közel negyven szolgáló veszett oda, és okát nem leljük. Úgy festenek, mint a kivéreztetett állatok, nem tudom, ki képes ilyesmire. Talán valamely isten bosszúja?
Tjaj mindig is babonásabb volt a kelleténél. Hinni az istenek kegyét elengedhetetlen a világban, de bosszújuktól remegni értelmetlen. Ha el akarnak taposni bennünket, esélyünk ugyan mi lehet ellenük?
- Az istenek büntetése nem így sújtana fejünkre, Tjaj. Ezeket a halálokat emberek okozták, és a céljuk is érthető…
Nofruré bölcsessége az istennő adománya.
Sietnem kell. Reggel a nappal együtt ébred a fáraó, és indul,
hogy a templomban elvégezze napi feladatát, ébressze az istent, és köszöntse a
napot. Addigra el kell készülnie a főzetnek. Utána mellette maradok, így
megtudom, ki az, aki ily istenektől elátkozott módon akarja ellopni népünk
üdvösségét. Most minél előbb haza kell érnem, hogy elkészítsem a gyógyszert…
A házam. Az én biztos, nyugodt házam. A szolgák már elvonultak, csak néhányan vártak rám. nem kellenek. Felmegyek az emeletre. A csodás Maatnofer és a gyermekek már biztosan alszanak. Fel kell, hogy menjek a tetőteraszra, ott még van egy fű, amire szükségem lesz. Még Szithottól kaptam, és most a két országot fogja szolgálni.
Micsoda csodálatos éjjel… Milyen utolérhetetlen, felfoghatatlan csodája az isteneknek. Hogy lehet egyszerre ennyire hasonló, és ennyire különböző dolgokat teremteni, mint a nappal, és az éj?!
Az… mi az ott? Ott a tetőkön? Úgy ugrál, mint aki szárnyak nélkül is képes szállni… Siet, mint akit kergetnek, de… egyedül van. Vagy mégsem? Mi az ott a karján? Egy nő? Mit csinál? Megcsókolja? Túl messze van… Talán egy isten? Valamelyik isteni páros jött a földre megáldani ezt az éjjelt szerelmével? Talán nem kellene látnom. Vagy talán mégis? Talán így adják tudtomra, hogy urunk gyógyulása az ő akaratuk?
Ez… ez nem isteni páros. mit csinál? Ledobja?! Széth! Nem lehet más! Jobb lenne lemenni innen, vissza a házba, és a saját dolgommal törődni! Gyorsan a füveket! Gyorsan, mennyi is kell? Ennyi… nem, még kell… inkább visszamegyek. nem akarom magamra hívni Széth átkát!
Ez… lépés? Itt mögöttem? Talán csak valamelyik szolga…
- Távozzatok, magam végzem a dolgom!
Elmegy? Segíts Thot, holdnak istene, nézz le rám, és óvj meg… Olyan vagyok, mint egy gyerek, akit megrémisztettek a mondák. Csak fel kellene állnom, és bemennem. Igen, felállok. És meg is fordulok.
Ré szeme! Nem ez nem lehet Ré! Sosem láttam még ezt a férfit, de a szemei… Ez nem jóindulatú isten. Ez valamelyik bosszúálló isten… Elindult felém… a füvek… kihullnak a kezemből, nem bírom megtartani őket…
Az istenek bosszút állank rajtam. De miért? Talán a fáraó meghalt ma éjjel, és engem okolnak, amiért nem mentettem meg elég gyorsan? Széth… igen… biztosan ő…Segíts meg nagy Napisten! Segítsd meg szolgádat! Széth haragja lesújt rám… Elpusztít… Jaaaj… széttép… megöl! A fogai… szét fog tépni…
A házam. Az én biztos, nyugodt házam. A szolgák már elvonultak, csak néhányan vártak rám. nem kellenek. Felmegyek az emeletre. A csodás Maatnofer és a gyermekek már biztosan alszanak. Fel kell, hogy menjek a tetőteraszra, ott még van egy fű, amire szükségem lesz. Még Szithottól kaptam, és most a két országot fogja szolgálni.
Micsoda csodálatos éjjel… Milyen utolérhetetlen, felfoghatatlan csodája az isteneknek. Hogy lehet egyszerre ennyire hasonló, és ennyire különböző dolgokat teremteni, mint a nappal, és az éj?!
Az… mi az ott? Ott a tetőkön? Úgy ugrál, mint aki szárnyak nélkül is képes szállni… Siet, mint akit kergetnek, de… egyedül van. Vagy mégsem? Mi az ott a karján? Egy nő? Mit csinál? Megcsókolja? Túl messze van… Talán egy isten? Valamelyik isteni páros jött a földre megáldani ezt az éjjelt szerelmével? Talán nem kellene látnom. Vagy talán mégis? Talán így adják tudtomra, hogy urunk gyógyulása az ő akaratuk?
Ez… ez nem isteni páros. mit csinál? Ledobja?! Széth! Nem lehet más! Jobb lenne lemenni innen, vissza a házba, és a saját dolgommal törődni! Gyorsan a füveket! Gyorsan, mennyi is kell? Ennyi… nem, még kell… inkább visszamegyek. nem akarom magamra hívni Széth átkát!
Ez… lépés? Itt mögöttem? Talán csak valamelyik szolga…
- Távozzatok, magam végzem a dolgom!
Elmegy? Segíts Thot, holdnak istene, nézz le rám, és óvj meg… Olyan vagyok, mint egy gyerek, akit megrémisztettek a mondák. Csak fel kellene állnom, és bemennem. Igen, felállok. És meg is fordulok.
Ré szeme! Nem ez nem lehet Ré! Sosem láttam még ezt a férfit, de a szemei… Ez nem jóindulatú isten. Ez valamelyik bosszúálló isten… Elindult felém… a füvek… kihullnak a kezemből, nem bírom megtartani őket…
Az istenek bosszút állank rajtam. De miért? Talán a fáraó meghalt ma éjjel, és engem okolnak, amiért nem mentettem meg elég gyorsan? Széth… igen… biztosan ő…Segíts meg nagy Napisten! Segítsd meg szolgádat! Széth haragja lesújt rám… Elpusztít… Jaaaj… széttép… megöl! A fogai… szét fog tépni…