Azt hittem, hogy nem fogok tudni elaludni. Ezek szerint mégis…
Még jó, hogy időben felébredtem, igyekeznem kell, nehogy elkéssek! Ez az új
munka teljesen kiborít… De nem szólhatok, mert még azt mondanák, nem vagyok jó
polgár. Úristen, ha egyszer rájönnek, még én is a vérpadon végzem!
„ Rouge polgártárs, ön nem végezte el kötelezettségét, megsértette a
köztársaságot, és fellépésével rossz példát mutat! Lábbal tiporja az
eszményt, amiért polgárok ezreinek vére hullott! Guillotine általi halálra
ítélem!”
És akkor majd valaki más fog dobolni a kivégzésemen. A dob… csak pörög, pörög, ahogy a bőrt üti a fa, és amikor elhallgat…. fröccsen a vér, és koppan a fej a kosár alján. Már nem is számolom, hogy hányszor láttam. De még most is minden este a hideg ráz, ha eszembe jut. Igyekezz Fernand, igyekezz! Hová tűnt az az undorító dobverő?!
Na, megvan, még szerencse, hogy olyan kicsi ez a patkánylyuk, hogy nem keveredhet el nagyon. És még pénzt is kell fizetnem, hogy egy ablaktalan, mocskos kis cselédszobában lakjak, ráadásul az étel is inkább a disznóknak való, mint az embernek! Madame Foisier biztos, hogy nem lett volna fogadós két évvel ezelőtt! De most már más idők járnak. Éljen a köztársaság!
- Jó reggelt polgártárs! Jól aludt? Ízlett a vacsora?
Na, itt a banya… Vacsora… nem nevezném vacsorának azt a…
- Jó reggelt Foisier polgártársnő! Remek volt, mint mindig!
Na igen, mint mindig… Csak legalább ma hagyna békén, de nem… Biztosan megint jön majd az idióta kérdéseivel…
- Dolgozni indul, polgártárs? Mára hány kivégzés van tervezve?
Komolyan, nem unják még? Ott ülnek, kötögetnek a téren, eszegetik a sültmacskát, és a jó kis káposztával dobálják azokat a szerencsétleneket. Nem mintha nem lenne nekik elég a tudat, hogy pár percük maradt csak hátra. És az éljenzés… mára már annyit se ér az életük, még kezdetben, mikor forrt a düh a tömegben… de most már mindennapos a halál. Semmit nem ér.
- Délelőttre hatvannégy. A délutáni műszakot Boivuer polgártárs viszi. Sietnem kell polgártársnő, mert nélkülem nem hullanak a fejek!
És akkor majd valaki más fog dobolni a kivégzésemen. A dob… csak pörög, pörög, ahogy a bőrt üti a fa, és amikor elhallgat…. fröccsen a vér, és koppan a fej a kosár alján. Már nem is számolom, hogy hányszor láttam. De még most is minden este a hideg ráz, ha eszembe jut. Igyekezz Fernand, igyekezz! Hová tűnt az az undorító dobverő?!
Na, megvan, még szerencse, hogy olyan kicsi ez a patkánylyuk, hogy nem keveredhet el nagyon. És még pénzt is kell fizetnem, hogy egy ablaktalan, mocskos kis cselédszobában lakjak, ráadásul az étel is inkább a disznóknak való, mint az embernek! Madame Foisier biztos, hogy nem lett volna fogadós két évvel ezelőtt! De most már más idők járnak. Éljen a köztársaság!
- Jó reggelt polgártárs! Jól aludt? Ízlett a vacsora?
Na, itt a banya… Vacsora… nem nevezném vacsorának azt a…
- Jó reggelt Foisier polgártársnő! Remek volt, mint mindig!
Na igen, mint mindig… Csak legalább ma hagyna békén, de nem… Biztosan megint jön majd az idióta kérdéseivel…
- Dolgozni indul, polgártárs? Mára hány kivégzés van tervezve?
Komolyan, nem unják még? Ott ülnek, kötögetnek a téren, eszegetik a sültmacskát, és a jó kis káposztával dobálják azokat a szerencsétleneket. Nem mintha nem lenne nekik elég a tudat, hogy pár percük maradt csak hátra. És az éljenzés… mára már annyit se ér az életük, még kezdetben, mikor forrt a düh a tömegben… de most már mindennapos a halál. Semmit nem ér.
- Délelőttre hatvannégy. A délutáni műszakot Boivuer polgártárs viszi. Sietnem kell polgártársnő, mert nélkülem nem hullanak a fejek!
Le Havre tér… még jó, hogy ilyen közel a szállásom. Csak
két utcát kell rohannom, hogy el ne késsek. Na igen, már most tele van a
bámészkodókkal. Akik jó helyről akarják nézni az előadást, azok már most
kihozzák a kis székeiket, sámlijukat… És irigykednek, hogy én milyen közelről
látom az eseményeket! A köztársaságért folytatott harcban szerzett múlhatatlan
érdemeim elismerésére. Na, nem késtem el. Még jó, mert az bunkó Fluies már így
is sandán néz rám. És persze hiába mondanék én bármit, egy hóhér sokkal
fontosabb személy, mint egy dobos.
Na, indulás. Végig a tömeg közt, már nem éljeneznek úgy mint
régen. Valahogy sosem sikerült örömet lelnem ebben. Pedig amikor a hóhérok
mellé rendeltek, mindenki azt mondta, hogy ez milyen nagy elismerés! És én is
így gondoltam. Biztos voltam benne, hogy a forradalom alatt tanúsított hazafias
viselkedésem az ok, ahogy a kinevezésemkor ki is emelték… De a büszkeségem csak
az első kivégzésig tartott. A lábamba futott a vér, ahogy néztem a fej
nélküli csonkot, és az élettelen, sikoltó szájat a kosárba hullt főn… És nap
mint nap százával ismételjük. Már oda se nézek. Nem kell látnom.
Dobpergés… és vége. Halk sikkantás-szerű hang, ahogy a penge
csusszan a járatban, tompa reccsenés, puffanás. A távolban már zörög a következő szekér.
Az egyik halálraítélt könyörög, valamelyik nő sír. Nincs már semmi új.
Na, ez most átkozódik. Hát, öreg, be kell látnod, sokat nem érsz vele. Már ráfektetik a padra, de még mindig mondja a magáét. Pörög a dob… csend, csattanás. Jöhet a következő. Újabb szekér.
Istenem! Ők… azt hittem, nekik sikerült kijutniuk Párizsból még a forradalom előtt! Madame Arauage és a családja… az apám náluk szolgált! Gyerekkoromban a kertészüknek segítettem… régi szép idők. És a fiatal baronesse… ő volt az én első… Egek! De hisző is a szekéren van! Csak most ismerem meg.
-Rouge!
Tényleg… a dob… Marise…. a haja, a ruhája… bizonyára elvették tőle, vagy egyszerű ruhában akartak menekülni… sosem fogom megtudni. Milyen fiatal, milyen ártatlan… meg fog halni.
Nem ő az első fiatal lány, akit látok meghalni. Láttam már nála ifjabbakat is. Gyermekeket, akiknek annyi volt a bűnük, hogy rossz helyre születtek… vagy csupán rossz időben. Ha tíz évvel korábban születnek, nekik van tán a legboldogabb, leggondtalanabb gyermekkoruk. De most a köztársaság, és a polgártársak bosszús vérszomja megöli őket.
Madame Arauage… istenem, csak rám ne nézzen! Ne nézzen rám! Nem akarom magammal cipelni a pillantását egy életen át! Csak ne nézzen rám! Pörög a dob… nem nézek oda, csak előre, a tömegbe. Nem merek a szekér felé se nézni, nehogy Marise elkapja a pillantásom… Csak rám ne nézzen… A dob pörög… és elhallgat. Csusszanás, koppanás… a vér… leemelik a testet, és felemelik a fejet. Ne nézz oda, Fernand, ne nézz oda! Miért nézel oda? A csonkból csurog a vér… rosszul vagyok. De hát már ezerszer láttam… már ezerszer… Istenem… elviszik a testet, felhúzzák a pengét. Hozzák Marise-t! Jaj, ne… Ne nézz rá Fernand, ne nézz rá! Istenem, Marise… most miért nézel oda? Alig ismerem meg. A haja kócos, és nincs rajta arcfesték, a ruhája szakadt, a szemei vörösek a sírástól. Sosem láttam még ilyennek… csak egyszer láttam sírni, mikor kislánykorában elpusztult a kedvenc lova… De ez most más. Nem csak szomorú. A szeme… már most nincs benne élet. A szája felrepedt, biztosan megütötték. talán valamelyik mocskos, büdös vén börtönőr a kedvét lelte benne, mielőtt idehozták. szegény kislány… És pörög a dob… a hóhér keze… ha elhallgat a dob… Istenem… nem tudom megtenni! Ha abbahagyom a dobolást, csusszan a penge, és hullik a fej… ha abbahagyom… csak pörög, pörög… nem… nem hagyhatom abba, nem lehet!
-Rouge!
Csak halk figyelmeztetés… majd azt mondom, nem hallottam… mit csináljak? Semmit nem tehetek! semmit! Mit csináljak? még mindig pörög a dob, még mindig… Fuies, a többiek, a tömeg… mind arra várnak, hogy lehulljon a feje… hogy felemelhessék azt a véres csonkot, és körbemutogathassák! Hogy lássák, ahogy a haláltól eltorzulnak a szép vonásai…mind arra várnak… arra, hogy elhallgasson a dob… de te csak dobolj, Fernand, dobolj… ne hagyd még abba!
Ááu! Most mi?! Mi volt ez? Az őrmester? Komolyan fülön csapott? Te jó ég! Fernand! A Guillotine! Marise! Jaj, ne… a fejet kiemelik a kosárból… vegyél nagy levegőt, nem láthatják rajtad, hogy sajnálod! Örülnöd kellene, örülj neki Fernand, egy arisztokratával kevesebb! Egy újabb kizsákmányolótól szabadult meg a nép! Jaj, Marise, hát kinek ártottál te a tizenöt éveddel?!
Na, ez most átkozódik. Hát, öreg, be kell látnod, sokat nem érsz vele. Már ráfektetik a padra, de még mindig mondja a magáét. Pörög a dob… csend, csattanás. Jöhet a következő. Újabb szekér.
Istenem! Ők… azt hittem, nekik sikerült kijutniuk Párizsból még a forradalom előtt! Madame Arauage és a családja… az apám náluk szolgált! Gyerekkoromban a kertészüknek segítettem… régi szép idők. És a fiatal baronesse… ő volt az én első… Egek! De hisző is a szekéren van! Csak most ismerem meg.
-Rouge!
Tényleg… a dob… Marise…. a haja, a ruhája… bizonyára elvették tőle, vagy egyszerű ruhában akartak menekülni… sosem fogom megtudni. Milyen fiatal, milyen ártatlan… meg fog halni.
Nem ő az első fiatal lány, akit látok meghalni. Láttam már nála ifjabbakat is. Gyermekeket, akiknek annyi volt a bűnük, hogy rossz helyre születtek… vagy csupán rossz időben. Ha tíz évvel korábban születnek, nekik van tán a legboldogabb, leggondtalanabb gyermekkoruk. De most a köztársaság, és a polgártársak bosszús vérszomja megöli őket.
Madame Arauage… istenem, csak rám ne nézzen! Ne nézzen rám! Nem akarom magammal cipelni a pillantását egy életen át! Csak ne nézzen rám! Pörög a dob… nem nézek oda, csak előre, a tömegbe. Nem merek a szekér felé se nézni, nehogy Marise elkapja a pillantásom… Csak rám ne nézzen… A dob pörög… és elhallgat. Csusszanás, koppanás… a vér… leemelik a testet, és felemelik a fejet. Ne nézz oda, Fernand, ne nézz oda! Miért nézel oda? A csonkból csurog a vér… rosszul vagyok. De hát már ezerszer láttam… már ezerszer… Istenem… elviszik a testet, felhúzzák a pengét. Hozzák Marise-t! Jaj, ne… Ne nézz rá Fernand, ne nézz rá! Istenem, Marise… most miért nézel oda? Alig ismerem meg. A haja kócos, és nincs rajta arcfesték, a ruhája szakadt, a szemei vörösek a sírástól. Sosem láttam még ilyennek… csak egyszer láttam sírni, mikor kislánykorában elpusztult a kedvenc lova… De ez most más. Nem csak szomorú. A szeme… már most nincs benne élet. A szája felrepedt, biztosan megütötték. talán valamelyik mocskos, büdös vén börtönőr a kedvét lelte benne, mielőtt idehozták. szegény kislány… És pörög a dob… a hóhér keze… ha elhallgat a dob… Istenem… nem tudom megtenni! Ha abbahagyom a dobolást, csusszan a penge, és hullik a fej… ha abbahagyom… csak pörög, pörög… nem… nem hagyhatom abba, nem lehet!
-Rouge!
Csak halk figyelmeztetés… majd azt mondom, nem hallottam… mit csináljak? Semmit nem tehetek! semmit! Mit csináljak? még mindig pörög a dob, még mindig… Fuies, a többiek, a tömeg… mind arra várnak, hogy lehulljon a feje… hogy felemelhessék azt a véres csonkot, és körbemutogathassák! Hogy lássák, ahogy a haláltól eltorzulnak a szép vonásai…mind arra várnak… arra, hogy elhallgasson a dob… de te csak dobolj, Fernand, dobolj… ne hagyd még abba!
Ááu! Most mi?! Mi volt ez? Az őrmester? Komolyan fülön csapott? Te jó ég! Fernand! A Guillotine! Marise! Jaj, ne… a fejet kiemelik a kosárból… vegyél nagy levegőt, nem láthatják rajtad, hogy sajnálod! Örülnöd kellene, örülj neki Fernand, egy arisztokratával kevesebb! Egy újabb kizsákmányolótól szabadult meg a nép! Jaj, Marise, hát kinek ártottál te a tizenöt éveddel?!
És újra, és újra… Újabb hullák, újabb kupa… kit érdekel, hogy
mennyi pénzem marad kifizetni azt az átkozott Foisier-t? Majd valami sötét
pillanatban elmesélem neki, hány mocskos gazdag halt kínhalált a börtönben,
megígérem, hogy bejuttatom, hagy elégítse a dühét, és egy hónapig ingyen
lakhatok… Miért ne, ha már pénzzé tesszük a lelkünk, tegyük azzá más
nyomorúságát is!
Fel kéne állni valahogy… Már sötét van? Ehh, nem lett jókedvem… Bár azért ez elég mókás…
- Jean, hé… agyámá még egy bögrével… régijó cimborádnak csak… csak jár még egy bögre itóka, nem? Na, ne legyé má olyan morcos, hát ma is kivégeztünk egy csomó ellenséget! Tiszteltetem a köztársaságot, drágajó cimborák! …polgártárs… agyámá inni a szomjas dobosnak! meglátod, eccermég hóhér lesz belőlem… Polgártárs… bepanaszollak, ha nem sietsz…
- Menj haza Rouge, mára elég volt már.
- Hát mér is volt elég? Má záróra van?
- Igen Fernand, záróra van! Menj szépen haza.
- Az más drágajó cimborám…akko megyek… csak még egyszer énekeljük el, hogy…
Várjámár, cimbora, nem itt kinn akarok énekelni!
- Hát má senkise becsüli a dolgozó polgárt?!
Az más, a záróra, az záróra… panaszt fogok tenni…
- Panaszt teszek a hideg ellen! A nép nem ezt érdemli!
Na most merre is kell menni? Ez a sarok.. vagy a másik? Na, majd meglesz, addig is, énekeljük el, hogy… Hol van az a mocskos dobverő? Ha beledöfném a dobverőt mondjuk Fluies szemébe, na akkor jó helyen lenne… akkor nem kéne folyton keresni…
Ez meg mi?! Mintha láttam volna valamit… Azt hiszem, megint többet ittam, mint kellett volna… jó lenne sietni.
Fel kéne állni valahogy… Már sötét van? Ehh, nem lett jókedvem… Bár azért ez elég mókás…
- Jean, hé… agyámá még egy bögrével… régijó cimborádnak csak… csak jár még egy bögre itóka, nem? Na, ne legyé má olyan morcos, hát ma is kivégeztünk egy csomó ellenséget! Tiszteltetem a köztársaságot, drágajó cimborák! …polgártárs… agyámá inni a szomjas dobosnak! meglátod, eccermég hóhér lesz belőlem… Polgártárs… bepanaszollak, ha nem sietsz…
- Menj haza Rouge, mára elég volt már.
- Hát mér is volt elég? Má záróra van?
- Igen Fernand, záróra van! Menj szépen haza.
- Az más drágajó cimborám…akko megyek… csak még egyszer énekeljük el, hogy…
Várjámár, cimbora, nem itt kinn akarok énekelni!
- Hát má senkise becsüli a dolgozó polgárt?!
Az más, a záróra, az záróra… panaszt fogok tenni…
- Panaszt teszek a hideg ellen! A nép nem ezt érdemli!
Na most merre is kell menni? Ez a sarok.. vagy a másik? Na, majd meglesz, addig is, énekeljük el, hogy… Hol van az a mocskos dobverő? Ha beledöfném a dobverőt mondjuk Fluies szemébe, na akkor jó helyen lenne… akkor nem kéne folyton keresni…
Ez meg mi?! Mintha láttam volna valamit… Azt hiszem, megint többet ittam, mint kellett volna… jó lenne sietni.
De! Határozottan van ott valami! De hol?! Az előbb még láttam!
- Hé te! Mocskos arisztokrata!
Biztos arisztokrata lesz! Normális polgár nem járkál ilyen köpenyben!
- Hé!
Hol van megint?! Ez nem jó így, nagyon nem jó! Az előbb még láttam, aztán nincs sehol! Egek, biztosan kísértet! Az elsőkivégzés óta féltem, hogy eljönnek! Ha egy van, lehet, hogy jön a többi is? Marise?!
- Monsieur! Ki van ott?!
Jobb lesz sietni Fernand, jobb lesz sietni… itt balra, gyorsan! Hol is vagyok?! Hol van? megint nem látom… biztosan szellem lesz! Nem akarok szellemeket! Nem akarom, hogy kísértsenek! A pokolra fognak ragadni, ahogy drága jó nagyanyám mesélte! Magukkal visznek, és örökké kínoznak!
Nem kapok levegőt! Rohanj Fernand! Áááá, ez meg mi volt? Na persze, ilyenkor botlik meg az ember! Ó, a térdem! Állj fel, Fernand, ha elkap a kísértet, sosem szabadulsz meg tőle! biztosan Monsieur Arauage! Mit mondok majd neki? Úristen, magával visz a pokolba! Rohanj Fernand, rohanj! Hol vagyok? Ennek az utcának nincs vége! Fordulj vissza!
Egek, ez itt van! Itt van mögöttem…
Fekete az egész, nem látom az arcát! Pont olyan köpenyt visel, mint Monsieur Arauage szokott vadászatokkor…
- Uram… nem az én hibám volt… Nem az én hibám! Kérem…
Kérem… istenem, segíts! Nem juthatok ilyen fiatalon a pokolra! Könyörgök istenem…
- Monsieur Arauage… kérem…
Jaj, ne, ez egyre közeledik… rohanj Fernand! De hová? Itt már a fal! Itt a fal! Ne fordulj meg, hátha elmegy.. ne fordulj meg, csak imádkozz! Imádkozz, Fernand! Jaj, hogy is van, hogy kezdődik? Istenem, hallom a lépteit! Miatyánk… szent neved… miért is nem jártam templomba?! Mit csinálsz Fernand?! Ne fordulj meg, miért fordulsz meg?!
- ké… kérem….. ké…
- Csak nyugodj meg Fernand…
- Ki…. ki maga?!
Ki ez, honnan tudja a nevem? Miért suttog, tényleg szellem?! Istenem, a pokolra jutok!
- Isten nem segít Fernand. Isten nem pártolja azokat, akik megölik a testvéreiket!
Mi? Mi? Miről beszél ez? Ki ez? Biztos, hogy szellem, most már biztos! Nincs is arca! Lehet, hogy nem is szellem, lehet, hogy a pokolból jött egyenesen! Valami démon, aki megbüntet minket! Istenem segíts! Hát kit öltem én meg?!
- Ne hívd Istent Fernand Rouge! Neked nincs jogod őt szólítani!
- Ki… maga?!
- Isten haragszik a fajtádra Fernand! és prédául hagyta a magamfajta számára!
Micsoda? Miről beszél ez?! Menekülj Fernand! Törj ki, és rohanj! Rohanj!
- Áááá…
Ez meg… istenem, mekkora ereje van? Egyszerűen visszarántott! Jaj, a fejem, de bevertem… alig látok… ki ez?! Mit akar tőlem?! Ez nem szellem! Megfogott! Megérintett! Éreztem a kezét a nyakamon… hideg, és erős…
- Ki… maga? Mit akar?!
- Hogy is mondtad Fernand? A halál már nem ér semmit?
Micsoda? Micsoda?! Én ezt nem mondtam ki! Nem mondtam ki hangosan!
- Mit akar tőlem?
Te jó ég, meg se bírok mozdulni! Menekülnöd kell Fernand, szedd össze magad! Menekülj! Mozdulj már! Nem megy, nem tudok, az ujjamat se bírom mozdítani! Az arca… nem is ismerem! Nem ismerem őt! A szeme… istenem, milyen szemek ezek? Meghalok… látom a szemében… meg fog ölniii!
- Így van Fernand… meg foglak ölni!
Ne…. neeee! Azok a jéghideg újak! Egek, mit művel ez velem?! Mit csinál?!
- se…
Segítsen valakiii! Segítsenek! A fogai… milyen szörny ez, milyen szörny?! Neeee! Istenem… neeee!
- Hé te! Mocskos arisztokrata!
Biztos arisztokrata lesz! Normális polgár nem járkál ilyen köpenyben!
- Hé!
Hol van megint?! Ez nem jó így, nagyon nem jó! Az előbb még láttam, aztán nincs sehol! Egek, biztosan kísértet! Az elsőkivégzés óta féltem, hogy eljönnek! Ha egy van, lehet, hogy jön a többi is? Marise?!
- Monsieur! Ki van ott?!
Jobb lesz sietni Fernand, jobb lesz sietni… itt balra, gyorsan! Hol is vagyok?! Hol van? megint nem látom… biztosan szellem lesz! Nem akarok szellemeket! Nem akarom, hogy kísértsenek! A pokolra fognak ragadni, ahogy drága jó nagyanyám mesélte! Magukkal visznek, és örökké kínoznak!
Nem kapok levegőt! Rohanj Fernand! Áááá, ez meg mi volt? Na persze, ilyenkor botlik meg az ember! Ó, a térdem! Állj fel, Fernand, ha elkap a kísértet, sosem szabadulsz meg tőle! biztosan Monsieur Arauage! Mit mondok majd neki? Úristen, magával visz a pokolba! Rohanj Fernand, rohanj! Hol vagyok? Ennek az utcának nincs vége! Fordulj vissza!
Egek, ez itt van! Itt van mögöttem…
Fekete az egész, nem látom az arcát! Pont olyan köpenyt visel, mint Monsieur Arauage szokott vadászatokkor…
- Uram… nem az én hibám volt… Nem az én hibám! Kérem…
Kérem… istenem, segíts! Nem juthatok ilyen fiatalon a pokolra! Könyörgök istenem…
- Monsieur Arauage… kérem…
Jaj, ne, ez egyre közeledik… rohanj Fernand! De hová? Itt már a fal! Itt a fal! Ne fordulj meg, hátha elmegy.. ne fordulj meg, csak imádkozz! Imádkozz, Fernand! Jaj, hogy is van, hogy kezdődik? Istenem, hallom a lépteit! Miatyánk… szent neved… miért is nem jártam templomba?! Mit csinálsz Fernand?! Ne fordulj meg, miért fordulsz meg?!
- ké… kérem….. ké…
- Csak nyugodj meg Fernand…
- Ki…. ki maga?!
Ki ez, honnan tudja a nevem? Miért suttog, tényleg szellem?! Istenem, a pokolra jutok!
- Isten nem segít Fernand. Isten nem pártolja azokat, akik megölik a testvéreiket!
Mi? Mi? Miről beszél ez? Ki ez? Biztos, hogy szellem, most már biztos! Nincs is arca! Lehet, hogy nem is szellem, lehet, hogy a pokolból jött egyenesen! Valami démon, aki megbüntet minket! Istenem segíts! Hát kit öltem én meg?!
- Ne hívd Istent Fernand Rouge! Neked nincs jogod őt szólítani!
- Ki… maga?!
- Isten haragszik a fajtádra Fernand! és prédául hagyta a magamfajta számára!
Micsoda? Miről beszél ez?! Menekülj Fernand! Törj ki, és rohanj! Rohanj!
- Áááá…
Ez meg… istenem, mekkora ereje van? Egyszerűen visszarántott! Jaj, a fejem, de bevertem… alig látok… ki ez?! Mit akar tőlem?! Ez nem szellem! Megfogott! Megérintett! Éreztem a kezét a nyakamon… hideg, és erős…
- Ki… maga? Mit akar?!
- Hogy is mondtad Fernand? A halál már nem ér semmit?
Micsoda? Micsoda?! Én ezt nem mondtam ki! Nem mondtam ki hangosan!
- Mit akar tőlem?
Te jó ég, meg se bírok mozdulni! Menekülnöd kell Fernand, szedd össze magad! Menekülj! Mozdulj már! Nem megy, nem tudok, az ujjamat se bírom mozdítani! Az arca… nem is ismerem! Nem ismerem őt! A szeme… istenem, milyen szemek ezek? Meghalok… látom a szemében… meg fog ölniii!
- Így van Fernand… meg foglak ölni!
Ne…. neeee! Azok a jéghideg újak! Egek, mit művel ez velem?! Mit csinál?!
- se…
Segítsen valakiii! Segítsenek! A fogai… milyen szörny ez, milyen szörny?! Neeee! Istenem… neeee!